Iváncsics Borászat Sopron

,,Különleges, klasszikus, kézműves”

Kapcsolat

Pincénkben elkészült kibővített borkóstoló helységünk.

Már 18 fő részére tudunk hangulatos ülőhelyet biztosítani. A kóstoló során jellemzően 8 fajta kerül bemutatásra. Igény szerint hidegtál rendelésre is van lehetőség. A minimum létszám 6 fő, ennél kevesebb résztvevő esetén egyedi megállapodás alapján tudjuk fogadni vendégeinket. A borkóstolás szervezéséhez mindenképpen előzetes egyeztetés szükséges a honlapon elérhető elérhetőségek egyikén.
A kóstolót jellemzően péntektől vasárnapig 18 óra után tudjuk vállalni.
Bízom benne, hogy hamarosan vendégeink között üdvözölhetjük családi pincészetünkben.

Igazi meglepetés a Top 100 magyar bor 2017 kiadványában.

A 11. helyet szerezte meg a 2015-ös, már országos arany érmet is bezsebelő Shiraz borunk.

Néhány szóban rólunk

Pincészetünk a jellegzetes kis családi gazdálkodások egyike a Soproni borvidéken. Öt hektár szőlőt művelünk, aminek nagy része a Fertő part legjobb dűlőiben található. Családunk telepítette és műveli az ültetvényeket, borainkat pedig kizárólag saját szőlőből készítjük.

Generációs történet

A szőlőtermesztés és feldolgozás során nagy gondot fordítunk a környezetkímélő technikákra, a kíméletes szőlőfeldolgozásra. Családunk második generációja foglalkozik szőlőműveléssel, Iváncsics Zoltán szőlész-borász tanulmányai befejeztével a soproni állami gazdaságnál helyezkedett el, majd a 90-es években munkatársaival megalapította a Sop-Vin Kft-t és emellett beindította saját vállalkozását is.

Kiemelt elismeréseink

Challenge du vin aranyérem.
Sopron város legjobb Kékfrankosa cím többszöri birtoklása.
A Soproni borvidék legeredményesebb pincészetének járó vándorserleg
A Borkiválóság kötetekben való megjelenés.
2017-ben a Top 100 magyar bor közül 11. hely.
A 2015-ös  Szekszárdi Nemzetközi Kékfrankos Borversenyen aranyérem.
A 2015-ös Soproni Cabernet Franc pedig a Soproni Borvidék Legjobb Vörös Bora lett 2018-ban.
Merlot borunk bekerült a Carton Hungaricumba és beutazza a világot.

 

Igazán kézműves

A munkákat magunk végezzük. Időszakosan igénybe veszünk külső segítséget is, de feleségemmel – aki szintén szakmabeli – koordinálunk minden folyamatot.

Szeretünk alkotni

Szőlőinket folyamatosan bővítjük, fő fajtánk a borvidék zászlós fajtája a kékfrankos. Emellett jelentősebb Zöld veltelini, Merlot és Cabernet sauvignon ültetvénnyel is rendelkezünk és kisebb területen, de művelünk Shiraz, Pinot noir és Irsai Olivér szőlőt is. Évente 20 000 palack bort forgalmazunk, amiből az Irsai Olivér és a Merlot rozé nagyrészt az adott évben értékesítésre is kerül. Vörösborainkat minimum 2 évig érleljük pincénkben, piacra csak ezután kerülnek. Specialitásunk a Zöld velteliniből készített késői szüretelésű desszertborunk. Boraink saját pincénkben, soproni vinotékákban és éttermekben kaphatóak.

 Kapcsolat

Telefonszám

 Nyitvatartás

H-P 16:00-18:00

Sz-V Zárva

 Facebook